Megközelíthetőség

Hőmérséklet

A nemzetközi autópálya-hálózatnak, az állandó határnyitású nemzetközi repülőterének köszönhetően, a vasúti csomópont révén könnyen, kényelmesen érhető el Debrecen személygépkocsival, tömegközlekedéssel és repülővel egyaránt.

Debrecenbe autóval

Debrecen, mint Kelet-Magyarország régióközpontja, minden környező nagyvárosból könnyen elérhető autóval az M3-as autópályán és a 4, 33, 35, 47, 48, 471-es számú főközlekedési utakon.
A környező nagyvárosokon – Miskolc és Nyíregyháza – keresztül könnyen megközelíthető Debrecenből Szlovákia és Ukrajna, valamint a közeli ártándi határátkelőhelyen keresztül Nagyvárad, Románia.
A Debrecentől 37, Tiszafüredtől 30 kilométerre fekvő Hortobágy a 33-as főúton haladva érhető el.

Debrecenbe vonattal

Debrecen Budapest-Nyugati pályaudvarról Budapest-Ferihegy megállóval óránként, a nemzetközi összeköttetésű Budapest-Keleti pályaudvarról kétóránként induló InterCity-járatokkal érhető el, vasúton két és fél óra alatt.
Mint az egyik legjobban ellátott vasúti csomópont az országban, a fő- és mellékvonalak segítségével valamennyi kisebb és nagyobb település a régióban, így Hortobágy, valamint a szomszédos országok, határmenti települések is könnyen elérhetők Debrecenből vonattal. A Hortobágy EuroCity átszállás nélküli kapcsolatot biztosít Bécs Főpályaudvarról Debrecenbe a hét minden napján.
A debreceni vasútállomás – vagy ahogy a debreceniek hívják: Nagyállomás – elől induló vagy ott megálló villamossal, autóbusszal és trolibusszal a város szinte valamennyi pontja könnyen elérhető. Az állomás épülete előtt található a DKV közlekedési vállalat jegy- és bérletpénztára, ahol a tömegközlekedéshez szükséges jegyek, bérletek a hét minden napján megvásárolhatók.

Web: elvira.mav-start.hu

Web: https://tickets.oebb.at/en/tickets

Web: www.dkv.hu

Debrecenbe autóbusszal

Helyközi járatokkal könnyen megközelíthető Debrecen és a környék települései. Az autóbuszok kulturált és gyors közlekedést biztosítanak az ide látogató vendégek számára.

Web: www.menetrendek.hu

A Debrecen Airport menetrend szerinti járataihoz igazodva közlekedik Nagyvárad-Debrecen útvonalon a repülőtéri transzferjárat. A külföldre utazó vagy onnan érkező utasok mellett a járat a debreceni és nagyváradi lakosok számára nyújt lehetőséget a két város közti kényelmes és gyors közlekedésre a szabad helyek függvényében.

Web: www.deboratransfer.eu

Debrecenbe repülővel

Debrecen központjától 7 kilométernyire délre, a 47-es főút mentén található a város repülőtere. Jelenleg hat európai országból érhető el menetrend szerinti, közvetlen légi járattal Debrecen. A Wizz Air Londonból, Eindhovenből, Milánóból, Malmöből és Párizsból működtett közvetlen járatokat Debrecenbe, míg a Lufthansa Münchenből indított menetrend szerinti járatot heti három alkalommal a cívis városba.

A Wizz Air új, menetrend szerinti légi járatot indít Debrecenből az izraeli Tel-Avivba 2017. március 26-ától hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap.

Web: www.debrecenairport.com

Web: www.lufthansa.com

Web: www.wizzair.com

Ossza meg