Hőmérséklet
Debrecen2023

Több ezer debreceni adhat ötleteket

Lakóterületi fórumsorozatot indított el a Debrecen 2023 Kulturális Főváros Programiroda. Tájékoztatnak és ötleteket gyűjtenek.

Megtelt a könyvtár érdeklődőkkel, sokan voltak kíváncsiak a tervekre 2017. április 21-én. A Dobozi lakótelep volt az első állomása annak a fórumsorozatnak, amelyen tájékoztatják az adott városrész lakóit az EKF 2023-as pályázatról.

– Az a célunk, hogy minél több emberhez jusson el az Európa Kulturális Fővárosának gondolata. Minél több embert szeretnénk bevonni ebbe a folyamatba, szeretnénk, ha a debreceniek elmondanák a véleményüket, ötleteiket – mutatott rá a rendezvénysorozat céljára Komolay Szabolcs alpolgármester.

Balázs Ákos a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője a pályázat széleskörű politikai támogatottságát emelte ki.

– A közgyűlésben helyet foglaló pártok és szervezetek mindegyike aláírta a nyilatkozatot, amely arról szólt, hogy Debrecen pályázik, és a lehető legszélesebb összefogással akarja megvalósítani a programot – hangsúlyozta Balázs Ákos.

Porkoláb Gyöngyi, a programiroda operatív igazgatója szerint fontos, hogy a debrecenieknek helyben mondják el, pontosan mit is jelent számukra ez a pályázat.

– Szeretnénk megkérdezni Debrecen különböző városrészein lakókat, ők hogyan értelmezik a kultúrát Debrecenben. Mit jelent számukra, milyen szolgáltatást vesznek ők igénybe? – mondta el Porkoláb Gyöngyi.

A következő lakóterületi fórum helyszíne 2017. május 23-án a Tócóskert lesz. Emellett tematikus fórumokat is tartanak majd a szervezők a gazdasági, a civil és más szféra számára.

_L2A6959
_L2A6975
_L2A6979
_L2A7003
_L2A7008
_L2A7030

Fotók: Miskolczi János

Forrás: www.dehir.hu

Ossza meg