Hőmérséklet
Híreink

További hírek

Hagyomány és innováció több mint negyedszázada Az immár 26. Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitotta meg hivatalosan 2017. augusztus 17-én Debrecenben. Többek közt elmondta: jó hírként tudja közölni, hogy az élelmiszeripari, kertészeti, állattenyésztési pályázatok kapcsán a következő napokban, hetekben megszületnek az ágazat által régóta várt döntések. részletek Megnyitották a Debreceni Egyetem orosz központját Orosz központot adtak át a Debreceni Egyetemen 2017. április 27-én. Budapest és Pécs után ez a harmadik ilyen intézmény Magyarországon. részletek Útfelbontás vízhiba miatt a belvárosban A Debreceni Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint vízhálózati hiba miatt fel kell bontani az útburkolatot a debreceni Piac utca és a Kossuth utca kereszteződésében. A munka a Kossuth utca felől a Széchenyi utca felé haladó buszsávot és a mellette lévő belső sávot érinti. A helyreállítási munkák miatt a csomópontban egy-egy sávot használhatnak az arra közlekedők. A Kossuth utca felől érkező buszok az egyik, míg a Széchenyi utca felől érkező autók és buszok a külső buszsávot használhatják egy rövid szakaszon. A helyreállítási munkák ideje alatt torlódás várható, ezért a gépjárművezetők türelmét kéri a debreceni polgármesteri hivatal.  részletek

Ossza meg