Hőmérséklet
Közzététel és hirdetmények

PARTNERSÉGI TÁJÉKOZTATÓ ÉS MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy Debrecen Pallag – Fekete István u. (hrsz: 660010) – Zsálya köz (hrsz: 66007 – Mezőgazdász u (hrsz: 66037) – 66003/7, és 66002/2 hrsz-ú út által határolt területen Kézilabda munkacsarnok megvalósítására vonatkozóan kidolgozásra került Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet (DÉSZ) módosítására irányuló véleményezési dokumentáció.

Közzététel ideje: 2018. október 19.

Amennyiben a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatban véleményt, észrevételt, illetve javaslatot kíván tenni, úgy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. § (1) bekezdésében, továbbá Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése által a 5/2017. (II. 16.) Kh. rendelettel elfogadott Partnerségi Egyeztetés Szabályzat 2. § (7) bekezdésében pontjában foglaltak alapján ezen közzététel megjelenésétől  számított 18 napon belül – azaz 2018. október 20-től 2018. november 06-ig – szíveskedjen azokat megtenni, melyet az alábbi módokon lehet:

  • a papír alapú írásos észrevételt Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda címére (4024 Debrecen, Piac utca 20.) történő megküldésével,
  • elektronikus levélben a partnerseg@ph.debrecen.hu e-mail címre.

Kapcsolódó dokumentáció:

Véleményezési dokumentáció

A lakossági fórum:

  • időpontja 2018. október 31. (szerda) 1000,
  • helyszíne 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2., Főépítészi Iroda tárgyalója

Kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, útmutatók, hirdetmények

Véleményezési dokumentum

Kapcsolódó tartalom

Partnerségi egyeztetés és meghívó lakossági fórumra Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy a Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet (DÉSZ) módosítása van folyamatban a Debrecen Megyei Jogú Város 28. sz. vrk., Szepesi utca – Téglás utca – Kanális utca – Halász utca által határolt területre vonatkozóan. Közzététel: 2018.03.21. részletek Szabályozási terv módosítás 2016.04.06. Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája tájékoztatja az érintetteket, hogy befejeződött a Debrecen 22. számú vrk. Balmazújvárosi út - Tócó-csatorna - 17240/21 hrsz-ú terület - 17242 hrsz-ú út -17235/11 hrsz-ú terület által határolt területre vonatkozó helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának részletek Partnerségi egyeztetés (2017. március 24.) Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy a Debrecen Megyei Jogú Város településszerkezeti tervéről szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. számú határozat, illetve Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet (DÉSZ) módosítása indul Pallag településrész, a 72.sz. vrk., Mezőgazdász utca – Manninger Gusztáv utca – Hanga utca – tervezett belterület határ – 4.sz. főút – 05/13 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület – Bánat utca által határolt területrészt érintően. kifüggesztés dátuma: 2017. 03. 24. részletek

Ossza meg