Hőmérséklet
Kultúra

Vojtina Bábszínház

Arany János: Vojtina ars poétikája c. versének a költészetről vallott gondolatai ihlették 1975-ben a Vojtina Bábegyüttes névválasztását, mely együttest nyolc fiatal együttgondolkodása és játékkedve hívta életre, akik Giovannini Kornél művészeti vezető és Szabó Tibor társulatvezetővel léptek rá a színházalapítás küzdelmekkel teli útjára.

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

A Vojtina Bábszínház honlapja itt elérhető

Az együttes 1993. óta Debrecen város hivatásos bábszínháza, és 2001-ben a város szívében található (Kálvin tér 13. sz. alatti) felújított bábszínházba költözött, ahol nem csupán bábszínházi produkciókkal, de játszószínházzal és kiállításokkal is várja közönségét. Olyan bábszínházban hisznek, amelyben kiemelt szerepet kap a hagyományok továbbéltetése, kultúránk gyökereiből a ma emberéhez szóló üzenetek megtalálása, ezek korszerű bábszínházi formában való megmutatása, élménnyé tétele.

Évadaikat az évadnyitó „Idesüss, a Figurásra!” című  és az évadzáró „Itt a vége, fuss el véle!” című szabadtéri rendezvény fogja keretbe. Az évadok műsortervének gerincét a magyar népmesék jelentik, de más népek meséiből, a nagy mesegyűjtők írásaiból is válogatnak, s újra fogalmazzák a régi történeteket. Évadonként 4-5 új előadás születik. Minden esetben arra törekednek, hogy a mesei alapprobléma a ma gyermekéhez szóljon, az előadás színrevitele viszont minden életkor számára értelmezhető legyen. 1996-ban Láposi Terka vezetésével a színpadi játékok mellett életre hívtak egy interaktivitásra épülő, elsősorban bábos eszközökkel működtethető színházi és foglalkoztató formát, mely az organikus műveltség szellemi alapjaiban gyökerezik. Mára bábkészítő foglalkozásaik, kamarajátékaik, rítusjátékaik mind a színházi eszközökkel való közvetlen nevelést, együttjátszást, a közös élményszerzést szolgálják, a 3-14 éves korosztály számára. Szervesen kapcsolódik művészi programjukhoz a már hagyományossá vált, egész hetes Maskarádé, mely a farsang középkori magyar népszokás hagyományait hivatott megidézni. Az utóbbi években nyitottak a legkisebbek felé, és ennek jegyében a játszószínházban megszületett Babusgató programjuk, melyben játékba hívják 3 hónapos kortól 3 éves korig is a gyermekeket.  2004 óta évadonként több száz sajátos nevelési igényű gyermekkel is játszanak. 2010-től pedig nyitottak a tizenéves korosztály felé is színházi nevelési programjaikkal. Évadonként 4-5 kiállítást rendeznek kiállítóterükben, ahol a báb- és társművészetek kapcsolatait tárják fel, művészi életutakat, kortárs irányokat mutatnak be és bábos gyűjteményeket tárnak a közönség elé.  A bábszínház társulati formában, költségvetési intézményként működik. Meghatározó szerepet tölt be a megye és Debrecen város művészeti és kulturális életében elsősorban a 3-12 éves korosztály művészeti nevelésében.

Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.
keresés
Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.

Ossza meg