Hőmérséklet
Szabadidő

Kerekerdő Élménypark

A Kerekerdő Élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programokat valamennyi korosztály számára.

A Kerekerdő Élményparkban már érkezéskor elkezdődhet a játék, hiszen a Flinstones-vízibickili már a bejáratnál található kikötőben várja a vízi kikapcsolódás szerelmeseit. Továbbhaladva a park belseje felé mesebeli birodalom tárul a vendégek elé interaktív mesepavilonokkal és időszakos bábszínházakkal karöltve, ahol a gyerekek megnézhetik többek között Hófehérkét és a hét törpét, Piroskát és a farkast, vagy Jancsit és Juliskát a mézeskalács házikójukkal. A játszótér-rengetegben a lurkók kiélhetik mozgásigényüket. Függőhidakon, köteleken ostromolhatják a várat, harcba indulhatnak a bástyák elfoglalásáért, de ha még ennél is nagyobb élményre vágynak, végigküzdhetik magukat a csúszdákkal, mászó-elemekkel, zsákutcákkal tarkított kalandpályákon.

A felnőtteket esztétikus, mégis szövevényes útvonalakból álló, akár több méteres magasságot is elérő adrenalin növelő drótkötélpályák várják a park egész területén. A pálya legfontosabb része a tó fölött átcsúszó kötél, amely kortól függetlenül mindenki számára elérhető attrakció. Az élményparkban a látogatók kipróbálhatják a póni-lovaglást, és olyan audiovizuális élményekkel is találkozhatnak, mint például a 3D-s, emberi arcot formáló Beszélő Fa, amely hétköznapokon magyar népi- és tanulságos meséket mesél.

A parkban helyet kapott egy hagyományokat ápoló kézműves vásár is, ahol nem csak a középkori kézműves mesterségek világába pillanthatnak be a látogatók, de a királyi paloták miliőjébe is. A bálterem születés- és névnapi zsúrok ideális helyszíne. A mozgásban és szórakozásban megéhezett vendégek a grill-teraszon és a palacsintázónál enyhíthetik étvágyukat.

Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.
keresés
Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.

Ossza meg