Hőmérséklet
Testvérvárosok

New Brunswick

New Brunswick vibráló, élettel teli kisváros New Jersey államban. Mindössze 49 ezer fő állandó lakosa van, de ez a szám az ott tanuló egyetemistákkal és munkanapokon az üzleti élet szereplőivel, a környékről bejáró – főként egészségügyi intézményi – dolgozókkal és a városba látogatókkal megháromszorozódik. A város egyik büszkesége új kulturális központja.

Évente 350 ezernél is több látogató fordul meg a város kulturális eseményein. Drámai, zenei és táncelőadásokat, performance-okat élvezhetnek az Állami Színházban, a George Street Játszóházban és a Keresztutak Színházi Társulatnál.

Az említett intézmények műsorán a nevettető műfaj írásai éppúgy megtalálhatók, mint az amerikai balettirodalom remekei vagy éppen rock and roll zenei előadások. Ez utóbbiak elsősorban a Rutgers Mason Gross Művészeti Iskola diákjainak tolmácsolásában.

A New Brunswick Kulturális Központ része egy 1800 férőhelyes, történeti hűséggel restaurált, művészi előadásokra alkalmas épületrész.

A felújítás utáni átadóünnepséget afro-amerikai társulatok tették műsorukkal felejthetetlenné. Ez az épület ad otthont a régió egyetlen balett-társulatának is.

A városban október 11-én minden évben megrendezik a Hulló falevél fesztivált. Az őszi lombhullás kezdetén – a gyönyörű színekbe öltöző természetben – megrendezett városkörnyéki túrák az év legnépszerűbb eseményei.

A rendezvényt összekötik a házi kertművelés eszközeinek bemutatásával, növénymustrával és -vásárral. (A csodálatos kerti dísznövények, valamint fák bemutatója és vására az egyik legfontosabb és leghasznosabb hozadéka a fesztiválnak.)

A Rutgers Film Co-op/New Jersey Média- és Művészeti Központ rendezésében 2004 júniusában tartják New Jerseyben a New Jersey Nemzetközi Filmfesztivált a legjobb alkotásoknak járó díjak kiosztásával. Ugyanekkor film- és videokategóriában szemináriumokat is rendeznek.

A város egyik legfőbb nevezetessége a Rutgers-kert, amelynek botanikai gyűjteménye és építményei 20 hektárnál is nagyobb területen helyezkednek el. Az első fák 1932 után kerültek a botanikus kertbe, a jellegzetes és rengeteg fajtát képviselő növényzet az eredeti földi élőhelyekről, különböző korokból származik.

A gyűjtemény részét képezi:

– a Donald B. Lacey által létrehozott díjazott virág- és zöldségkollekció, az egyik legnagyobb a világon ebben a kategóriában,

– a Shrub-kollekció,

– a Shade-fagyűjtemény,

– a rododendron- és azáleakert,

– a H. De Boer örökzöldkert,

– az Ella Quimby teraszos vízikert,

– a „Nap és árnyék” kert,

– a keleti fagyűjtemény bambuszerdeje, valamint

– a Frank G. Helyar Woods-kerti őserdő, melyen turistautak vezetnek keresztül. A kert szerves részét képezik a Westons Mill Pond és a Log Cabin és Pavilion nevű építmények. A Cabin 1936-ban épült, a Pavilion 1993-ban. A helyiségek kibérelhetők különféle szabadtéri rendezvényekre, születésnapi ünnepségekre, piknikekre. A kert üzleti részlegében rusztikus, fából készült tárgyakat rendelhetnek, illetve vásárolhatnak az érdeklődők.

Testvérvárosi kapcsolatok

A testvérvárosi nemzeti programot 1956-ban a Fehér Házban tartott konferencián Eisenhower elnök hirdette meg. Felhívta az amerikai nemzetet és a világ országait a hosszú távú együttműködésre, a nemzetközi egyetértésre. Ez időtől az Egyesült Államok minden elnöke a testvérvárosok nemzetközi szövetségének tiszteletbeli elnöke. Belföldön 1200, külföldön 2000-nél is több várossal ápolnak testvérvárosi kapcsolatokat az USA-ban. New Brunswicknak négy testvérvárosa van. Egyezményt írtak alá a japán Curuokával 1960-ban és a szintén japán Fukuival 1982-ben, Debrecennel 1990-ben és az írországi Limerick megyei székhellyel, Limerickkel.

A New Brunswick-i testvérvárosi program a közigazgatás, a közösségi és gazdasági, valamint a nonprofit vállalkozások területére terjed ki. A program célja a barátság ápolása mellett a sport, oktatás, üzleti élet, egészségügy, művészet, kultúra és más területeken való együttműködés és különféle cserekapcsolatok.

Történelem

1730-ban New Brunswick – az angol Brunswick királyi házról elnevezett település – gyarmati kereskedelmi központ volt. A várost ismertté tevő Rutgers Egyetemet 1766-ban (ez fontos évszám az amerikai forradalom és az Egyesült Államok korai történelmében) alapították nyolcadikként az állami egyetemek között.

Az ipari forradalom idején a város ismét ipari és kereskedelmi központtá vált, mivel a Raritan folyó, a Delaware és Raritan csatornák, valamint a nagyvárosokkal meglevő kiváló vasúti összeköttés kedvező infrastruktúrát biztosított, elsősorba a szállítás területén.

Az ipari termelés a farmakológia területén indult látványos növekedésnek, amikor a Johnson testvérek idehelyezték tapétaragasztó- és kötszövőgyárukat 1885-ben.

A Johnson and Johnson ma a világ egyik legismertebb és legnagyobb egészségügyitermék-gyártója – főhadiszállása a városközpontban található.

A lakosság színes etnikai összetételében megtalálhatók a mostani lakosok ősei között európaiak, afrikaiak, dél-amerikaiak és ázsiaiak egyaránt.

A bevándorló családok letelepedésével, a kultúrák egymásra hatásával új mentalitás alakult ki a városban. Ez a mentalitás egyaránt tetten érhető a templomokban, az iskolákban, a színházakban, az éttermekben, a közéleti klubokban és az üzleti életben. A település egyik legfőbb öröklött értéke ilyen formán a kulturális sokszínűség

A város napjainkban

 A (város több helyén is megtalálható) Johnson and Johnson világcég képviseletei mellett a Rutgers New Jersey Állami Egyetem, a vidék legnagyobb orvosképzője, két elsőrangú egyetemi kórház, három professzionális színház, és számtalan négycsillagos étterem reprezentálja az elmúlt néhány évtized gyarapodását.

Napjainkra a belvárost is teljesen újjávarázsolták – több más mellett nemzetközileg elismert kuturális központ, számos világszínvonalú egészségügyi intézmény és öregek háza is épült itt.

Épületek, nevezetességek

 Clothier Hall

1963-ban építették, névadója Robert Clarkson Clothier (1885–1970), aki először a Wall Street Journal riportere, később a Rutgers Egyetem elnöke volt 1932-től 1935-ig. 1947-ben a New Jersey-i választókerület elnöke lett. Brett Hall 1962-ben épült, Philip Milledoler Brettről (1871–1960) nevezték el, aki 1906 és 1956 között a Rutgers Egyetem kurátora volt, 1930/32-ben aktív elnöke, valamint a New York-i Rutgers Klub elnöke.

 Ford Hall

1915-ben építették John Howard Ford adományából. Ford tagja volt annak a testületnek, amely 1912–14 között számos birtokot adományozott a Rutgers számára.

 McKinney Hall

1962-ben épült, Howard D. McKinney után nevezték el, aki oktatási és zenei igazgató volt a Rutgersben. Ő szervezte és rendezte a Rutgers komolyzenei koncertsorozatot.

Schanck obszervatórium

1865-ben épült a New York-i Daniel S. Schanck adományából. Az épület az athéni Széltorony hasonmása, utalás a görög mitológiai nyolc szélre. Eredetilg csillagászati obszervatóriumnak készült, csak a közelmúltban használják csillagász- és egyetemi közösségi házként.

Rutgers Egyetem

A Rutgers New Jersey állam egyeteme, az egyik legbefolyásosabb az egyesült államokbeli egyetemek között. Öt részlege Camdenben, hét Newarkban és 14 egysége Brunswick/Piscataway-ben található. A Rutgers eredetileg egy közösségi iskolából lett főiskola. Alapítólevele 1766-ban kelt s Qeens College néven hét intézményből álló iskolában felsőfokú tanulmányokat folytathattak az ide jelentkezők.

New Brunswickban 1771-től indították el a felsőfokú oktatást. 1825-ben a főiskolát átnevezték Henry Rutgers ezredes, a forradalom veteránja tiszteletére Rutgers Főiskolává.

1864-ben létrejött a Rutgers tudományos iskola mezőgazdasági, mérnöki és kémiai fakultással. Az intézmény terjeszkedése révén létrehoztak egy mezőgazdasági kísérleti kutatóintézet 1880-ban. A mérnökiskola 1914-ben, és a most Cook néven működő agráriskola 1921-ben alakult, s még korábban, 1892-től működik gyógyszerészoktatás. A Rutgers Főiskola státusza 1924-ben változott egyetemire, amelyet 1945 és 1956 között legalizáltak, s így létrejött New Jersey Állami Egyetem.

Az ezt követő években jelentős fejlődés következett be az egyetem történetében: létrejött az University College 1934-ben, az University of Newark (most Rutgers-Newark) 1946-ban, a College of South Jersey at Camden (most Rutgers-Camden) 1950-ben.  Az 1950-es évek óta az egyetem speciális területeken és graduális képzésekben folytatja a terjeszkedést. A Graduate School-New Brunswick, Graduate School-Newark, and Graduate School-Camden magas színvonalon szolgálják a campusokat. Ezekben szociális munkás, büntetőjogi, alkalmazott és professzionális pszichológus, szépművészeti, kommunikációs és informatikus szakember, valamint könyvtárosképzés folyik. Az utóképzésekre 1969-ben létrehozott Livingston College-ban városi környezetvédelmet tanítanak. Az első nyári egyetem 1913-ban kezdődött, hat hét végi kurzussal. 47 kurzusban 314 fő képezhette magát. A mostani nyári egyetemen olykor 1000 kurzusban 15 ezer hallgató is részt vesz a campus területén és az azon kívül folyó oktatásban.

A Highland park az egyik legnépszerűbb lakóhely az egyetemisták körében, jobbára nyugodt, csendes lakónegyed, fákkal szegélyezett széles utcákkal. VanDyck Hall A történelmi tanszék épülete 15-20 percnyi sétára található a folyótól, itt van a legtöbb osztály. Akinek nincs saját autója, annak a Highland parkon keresztüli séta a legjobb választás, ha szeretne bevásárolni a szupermarketben. Egy-egy hálószobás apartman bérleti díja 650-900 dollárba kerül a körzetben, a kétszobásé 900-1100, a háromszobásé pedig 1300-1500 dollárba. A parkban bőséggel van utcai parkolóhely, melyhez nem kell parkolójegy vagy fenntartott hely. Szerviz is található a park nyugati végében. 

Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.
keresés
Mi van a körzetemben?
Adja meg az utcát ahol lakik és találja
meg a legfontosabb információkat:
a lakóhelyéhez tartozó közigazgatási
intézményeket, vagy akár,
hogy melyik háziorvoshoz tartozik.

Ossza meg