Aurevoir

Hőmérséklet

Az Aurevoir. zenekar koncertje a Nagyerdei Víztoronyban! A harmadik esztendejét taposó zenekar máris számos tapasztalatot tudhat maga mögött; miután meghódították a budapesti klubokat, idén kis – és nagyfesztiválok és vidéki fellépések során mutatták meg a közönségnek, hogy mi is az az ethno-beat.

Zeneileg számos kultúrából merítenek: az angolszász beat és a Kárpát-medence népzenéje mellett balkáni és ír dallamoktól kezdve a régizenéig sok műfaj megfér egymás mellett, miközben gyakran nyúlnak magyar költők verseihez is. Színpadi jelenlétük és koncertjeik energiája pedig mindenkit biztosít afelől, hogy feledhetetlen élmény maradjon utánuk.

2017-es bemutatkozó EP-jük, az ethno-beat után idén első nagylemezüket is elkészítették, amely a Kikötő címet viseli – utalva ezzel arra, hogy ezzel az anyaggal megtalálták a stílusok közti útkeresés végpontját. Nyáron olyan helyeken mutatták be a lemez anyagát, mint a VOLT Fesztivál, Campus, SZIN, Művészetek Völgye vagy a szerbiai Malomfesztivál. Hopsza című dalukkal pedig felkerültek a legnagyobb világzenei rendezvény, a WOMEX hazai válogatáslemezére.

November 17-én Debrecenbe is elhozzák ezeket a dalokat, az estét pedig a VAN nyitja meg.

4032 Debrecen
Pallagi út 7.
Esemény info
2018.11.17 20:00 - 23:30
Nagyerdei Víztorony

Ossza meg