Emeljünk magasba minél több gyereket!

Hőmérséklet

2018. a Családok éve, melynek keretében mint Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos rendezvényt szerveznek. A cél, hogy rekordot döntsenek: az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját.

Ehhez 2018. március 11-én több településen izgalmas programokkal készülnek a családok számára, majd pontban 11 órakor a világrekord kísérlet során egyszerre emelnek föl gyermekeket.

A cél, hogy ezzel az akcióval felhívják a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

Az esemény fővédnökei Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, valamint Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, családapa.

Programok:

9:30 – Az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábasainak fogadása

10:00 – Megnyitó Széles Diána, alpolgármester, Bódor Edit Főnix KHT vezetője, Debreceni Egyetem képviselője, Engler Ágnes, Három Királyfi Három Királylány debreceni vezetője

10:10 – Az Eszter-lánc mesezenekar családi koncertje

11:15 – Az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház gólyalábas játéka

11:30 – Szemerey László Samy bűvészműsora Lesz Ringató foglalkozás kisgyerekes családoknak.

A rendezvény teljes ideje alatt a körfolyosón kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és különféle játékokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt Légy részese Te is a világrekord kísérletnek! Pontban 11 órakor emeljünk magasba minél több gyereket!

A résztvevők között Kolping Családi Hétvégéket és más értékes ajándékokat sorsolnak ki!

Akik a programot biztosítják:Csemeteliget baba-mama központ, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Mamamibolt, Lehetsz Király, CsAK egy Nő, TRIO Harmony, Maminvent, Európa Kulturális Fővárosa – Debrecen, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

A programváltoztatás jogát fenntartják!

Szeretnék, ha minél többen összejönnének ezen a napon és megmutatnák, hogy milyen csodálatos dolog a gyermekvállalás. Gyere, hozd el kislányod, kisfiad, unokaöcséd, unokahúgod, unokád vagy bármilyen más gyereket!

Az esemény a Családok éve 2018 programsorozat keretében valósul meg.

4026 Debrecen
Hunyadi u. 1-3.
Esemény info
2018.03.11 9:00 - 14:00
Főnix Rendezvényszervező Kft.
Kapcsolat
+36 52 518-400

Ossza meg