Hortobágyi Sasnap

Hőmérséklet

A Hortobágyi Sasnapon délelőtti sasles túrára és délutáni vadasparki látogatásra várjuk az érdeklődőket.

A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb nálunk fészkelő ragadozó madár. A szárnyak fesztávolsága meghaladhatja a 2 métert és a tojó súlya elérheti a 4-5 kg-ot. A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára is, így télen a hazai fészkelő állomány feldúsul északról, északkeletről érkező telelő példányokkal. Jellemzően vizes élőhelyek közelében tartózkodnak legszívesebben, megfigyelni őket is itt van a legnagyobb esély, de gyakran láthatók a rövidfüvű szikes pusztán is.

 

Egy kisvonatozást követő 5 km-es túra révén eljuthatunk olyan helyre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben. Állványos távcsővel jól megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre viselkedésükbe, táplálkozási szokásaikba is.

 

A vadasparki program során a látogatók megfigyelhetik a Hortobágy ragadozóit testközelből. A lakóink között látható két sas faj (réti és pusztai sas) mellett láthatunk farkasokat, rókát, de vadmacskát és számos ragadozó madarat is. A vadasparki séta során felkeressük a vadállatok kifutóit, röpdéit.

 

Program időtartama: terepi program Hortobágy-Halastón: 10.00-13.00,

Hortobágyi Vadasparki program: 14.00-16.00

A program egyes helyszínei közötti közlekedés saját autóval történik.

 

Találkozó:

·       Sasles túra: 9.50 óra Halászbárka Halastavi Fogadóközpont, Hortobágy-Halastó

·       Hortobágyi vadasparki program: 14.00 óra, HNP Látogatóközpont, Hortobágy

A Hortobágyi Vadasparkba a nemzeti park járművével és/vagy saját járművel együtt utaznak a vendégek.

A program időjárás függő és előzetes bejelentkezés szükséges! A részvétei díj a helyszínen fizetendő.

Jelentkezés és egyéb információ: Tel.: 52/589-000 • E-mail: turizmus@hnp.hu

4071 Hortobágy
Petőfi tér 9.
Esemény info
2019.02.23 9:00 - 18:00
Hortobágyi Nemzeti Park
Kapcsolat
06 52 589-000

Ossza meg