I.Magdafeszt

Hőmérséklet

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából a Csokonai Színház fesztivált szervez október 2. és 10. között, melyen a debreceni írónő műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség. A fesztivál Szabó Magda munkásságának ünneplése mellett hagyományteremtő céllal is születik: a jövőben olyan női alkotókat állítanak majd a középpontba, akik hasonlóképpen egyedülálló, ám korábban kevésbé hallható hangjai a jelen vagy a múlt színházművészetének.

A Csokonai Színház két korábbi, nagy sikerrel játszott előadását, a Régimódi történetet és Az ajtót is felújítja az eseményre, valamint két új ősbemutatóval készül. Szüts Apor A hallei kirurgus című kortárs operája Szabó Magda azonos című rádiójátéka alapján íródott (rendező: Gemza Péter), a Ha álom az élet című előadás pedig, melynek rendezője a francia Adélaïde Pralon, a híres francia írónő, George Sand életének és művészetének motívumaiból táplálkozik.

Miklósa Erika énekesnő Szirtes Edina Mókus hegedűművésszel és a Csokonai Színház énekkarának közreműködésével ad koncertet október 10-én este 8 órától. Elhozza Debrecenbe a Mosonyi Aliz meséjéből készült Az öregkisasszony autósmeséi című gyermekelőadását Takács Katalin, illetve az E-Mancik Színházi Manufaktúra a Verslábak neccharisnyában című, kortárs női költők műveiből összeállított produkciója is látható lesz.

A Budapesti Operettszínház az Abigél adaptációjával érkezik a Csokonai Színházba. Az előadást három alkalommal (október 7-én, 8-án és 9-én) láthatja a közönség. Szabó Magdát, a lírikust állítja középpontba a Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó című produkciója. Az Agyigó a fesztivál utolsó napján, október 10-én (kedden) tekinthető meg a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

A fesztivál ideje alatt Tisztuló horizontcímmel álló- és mozgóképinstalláció tekinthető meg a színházban, emellett beszélgetésen mutatjuk be az Alföld folyóirat Szabó Magdára emlékező írásait, illetve tematikus szabadulószobával is várjuk az érdeklődőket.

4024 Debrecen
Kossuth u. 10.
Esemény info
2017.10.02 - 2017.10.10
Csokonai Nemzeti Színház
Kapcsolat

Érdemes még megnézni

2019.12.11 Szerda Egy százalék indián A Látókép Ensemble előadása. Az Egy százalék indián a nagy sikereket elért Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap című előadások folytatása. 2019.12.18 Szerda A Pál utcai fiúk Molnár nemzetközileg is elismert regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, és minden formájában sikert aratott. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született. Geszti Péter megkereste Dés Lászlót és Grecsó Krisztiánt. A szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is. Az ősbemutatóra Radnóti Zsuzsa és Horváth Csaba közreműködésével a Vígszínházban került sor 2016-ban Marton László rendezésében, ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött. A zenei felvételből nagysikerű CD-t készítettek. A darabot azóta is telt házzal játsszák, valamint több vidéki színház is műsorára tűzte. 2019.12.22 Vasárnap A Csizmadia és a Szélkirály esete + Meglepetés! A szegény csizmadia kénytelen a Szélkirályhoz fordulni, miután az az utolsó szemig kifújta a vékájából a fáradságos munkával megszerzett lisztet. A Szélkirály kárpótolja is a szegény csizmadiát. De vajon jól használja-e majd az ölébe hullott ajándékokat a csizmadia? Ebben az előadásban kevésbé ismert, de méltatlanul mellőzött magyar népmese elevenedik meg egy paravános-kesztyűsbábos játék keretében, sok zenével.

Ossza meg