"Kossuth Lajos azt üzente..."

Hőmérséklet

A „Debrecen, a szabadság fővárosa” című rendezvénysorozat keretében nyílt emlékkiállítás Kossuth Lajos személyét és debreceni tartózkodását állítja középpontba. A tárlat válogatott dokumentumok és tárgyak mellett három kézirat segítségével mutatja be a történelmi eseményeket, és állít emléket Kossuth halála 125. évfordulójának is.

A kiállításon kiemelt szerepet kap a Szent Korona hiteles másolata a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából, és megtekinthető a Függetlenségi nyilatkozat Kossuth által írt fogalmazványa is, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából érkezett Debrecenbe. A kiállítás – egy magángyűjtőnek köszönhetően – bemutatja a kiáltványt is, melyben Kossuth a magyar szabadság őrvárosának nyilvánítja Debrecent. A tárlaton megjelenik egy kovácsműhely, a Nagytemplom, a Városháza, a Kollégium, valamint az Andaházy–Szilágyi-ház ma már nem létező erkélye, melyről Kossuth Lajos 1849. január 8-án mondott beszédet.Érintőképernyős konzolokon és tableteken is hozzáférhetők lesznek a kiállítással kapcsolatos dokumentumok, képek, városábrázolások, tárgyak. A látogatókat kvíz- és más játékok is várják az elektronikus felületen.

A tárlat – amelynek kurátora Korompai Balázs főmuzeológus – március 14.–május 26-ig tekinthető meg.

Helyszín: Déri Múzeum, Zoltai Lajos terem

4026 Debrecen
Déri tér 1.
Esemény info
2019.03.14 - 2019.05.26
Déri Múzeum
Kapcsolat
+36 52 322-207

Ossza meg