"Kossuth Lajos azt üzente..." interaktív és kreatív középiskolai várostörténeti vetélkedő

Hőmérséklet

A versenyt, amely városunk „Debrecen, a szabadság fővárosa” című rendezvénysorozatának keretében valósul meg, a Déri Múzeum és Debreceni Református Kollégium Múzeuma szervezi. Célja, hogy a város középiskolás diákjai minél többet tudjanak meg az 1849-ben második fővárosként működő Debrecenről, az itt történt eseményekről, a városban tartózkodó Kossuthról, ismerjék meg azokat a helyeket, melyek a magyar történelem fontos helyszínei voltak ebben az időszakban.

A verseny szóbeli fordulója április 8-án 10 órától 16 óráig tart, helyszíne a múzeum Díszterme. 

A vetélkedőkre kreatív feladatok megoldása vár, amelyeket kilenctagú zsűri bírál majd el. A zsűri elnöke Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere.

 

  • Facebook-on kell közvetíteniük a trónfosztást,

  • filmet/montázst kell készíteniük Debrecen 1849-es helyeiről,

  • blog-bejegyzést írnak majd "Hogyan éltek 1849-ben Debrecenben" címmel,

  • a témához kapcsolódó tartalommal töltik meg a Campus Fesztivál civil sátrát,  

  • levelet írnak az Olmützben raboskodó Könyves Tóth Mihály, Kossuth papja nevében,

  • majd egy szónoklatot is tartanak (a beszéd témáját a helyszínen kapják meg a csapatok).
4026 Debrecen
Déri tér 1.
Esemény info
2019.04.08 10:00 - 16:00
Déri Múzeum
Kapcsolat
+36 52 322-207

Ossza meg