Szabó Balázs és bandája

Hőmérséklet

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik - és milyen jól teszi!

Miközben gyerekkori álmát váltja valóra (hogy egyszer saját zenekara legyen), rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig három nagy sikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amely 2015-ben "Az év alternatív albuma" kategóriában Fonogram díjat kapott. A zenekar állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Magyarországon és külföldön, és olyan neves fesztiválon is bemutatkozhattak már, mint a hollandiai Eurosonic, ami Európa legnagyobb showcase fesztiválja. Pályája során Szabó Balázs több díjat is elnyert, kivételes előadói munkássága elismeréseként 2016-ban ő vehette át "az év férfi előadója" díjat a Petőfi Zenei Díjkiosztón.

A zenekar tagjai:

Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval,

Harangozó Sebestyén – gitár, ének,

Ölveti Mátyás – cselló, ének,

Acsády Soma – basszusgitár,

Ferencz László – dob

A hagyományos, táncos Szabó Balázs Bandája-koncertek után az énekes-dalszerző líraibb oldalát ismerhetjük meg a Kölcsey Központban, ahol vendége lesz az Accord Quartet vonósnégyes, a Four Bones Quartet fúvósnégyes, valamint Zombola Péter zongoraművész, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző.

4026 Debrecen
Hunyadi u. 1-3.
Esemény info
2017.11.14 19:00 - 21:00
Főnix Rendezvényszervező Kft.
Kapcsolat
+36 52 518-400

Érdemes még megnézni

2017.12.13 Szerda „…Messze zsong a hálaének!” A Lautitia Kóruscsalád adventi koncertje. Immár harmadik éve messze zsong a hálaének az adventi várakozás idején. A nemzetközileg elismert Lautitia Kóruscsalád adventi koncertjével szeretne hálát adni mindenkinek, akik kitüntető figyelmükkel megtisztelték, imájukkal és szeretetükkel kísérték koncertjeiket, útjaikat, s lehetővé tették szakmai és lelki élmények, sikerek közös megélését. Olyan eseményt álmodott meg a kórus, ahol mindenki el tudja engedni a „köznapok csip-csup keservét” és megfelelő lelki alapot biztosítson „hálát adni a magasság Istenének.” 2017.12.17 Vasárnap Adventi dallamok A koncert egyediségének, műfaji sajátosságának köszönhetően több kulturális ágazat találkozik egymással egy kiváló átmenetet képezve a himnikus adventi hangulatból a populárisabb könnyűzenei műfaj felé. A karitatív jótékonysági eseménnyel célunk, hogy hozzájáruljunk a gálakoncertünkön összegyűjtött adományokkal, felajánlásokkal a debreceni önkormányzati óvodák támogatásához 2018.04.08 Vasárnap Görög Zenei Esték: Karaván Família A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI emelt szintű ének-zene oktatása sokéves sikeres múltra tekint vissza. Több mint 50 évvel ezelőtt, a több díjjal jutalmazott Kissné Weiser Katalin alapította az iskolában az ének-zene tagozatot, amely megalakulása óta számos országos és nemzetközi sikert tudhat magáénak. Az oktatás Kodály Zoltán útmutatásai alapján történik, nagy hangsúlyt fektetve a zene szeretetének kialakítására, természetesen a biztonságos és magas színvonalú zenei alap megteremtésén túl.

Ossza meg